Név: Jacob Grander
Egyéb nevei: -
Foglalkozása: Tanár
Személyazonosság: Sosem titkolta kilétét, ha veszélyben van, erejét alkalmazza.
Állampolgársága: Ír
Születési helye: Ismeretlen
Családi állapota: Nőtlen
Főbb rokonai: -
Testmagassága: 180 cm
Testsúlya: 70 kg
Szeme színe: Barna
Haja színe: Barna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjele: Egy tetoválás a bal csuklóján.
Intelligencia: Emberekhez képest magas, mutánsok között, csak kicsit „okosabb”.
Erő: Emberekhez képest magas.
Repülési sebesség: -
Életerő: Nagyon nyugodt, és higgadt természetű.
Fürgeség, és reflex: Elég fürge, de nem mindig.
Állóképesség: Emberekhez képest igen magas.
Elsődleges képessége: Szárnyak.
Másodlagos képessége: Asztrális Manipuláció

Üdv.

Hogy ki vagyok? Honnan jöttem? Nos, én is eme kérdésekre kutatom a választ, már hosszú idők óta, sajnos eddig mindhiába. Életem történetének rejtett zugairól a fátylat, nem tudom fellebbenteni, így igazi mivoltomat sem ismerem, csak azt tudom elmesélni, milyen lettem.

Születésem idejének, csak az évét ismerem. 1982. Anyám egy árvaház küszöbére rakott le, és hagyott magamra. Egy ápoló figyelt fel sírásomra. Ahogy azt kell, befogadtak, és egy lettem az árva gyermekek közül. Állítólag, nyugodt gyerek voltam, nem sírtam sokat, és nem törtem borsot a nevelők orra alá sem. Visszaemlékezésem most kezdődik. 7 éves koromban lehetett, mikor megjelentek szárnyaim. Elsős iskolaévemben rengeteget csúfoltak, bántottak, volt, amikor a veréstől sem riadtak vissza. Nagyon fájt, hogy ennyire nem tudják elfogadni a lényemet. Ez az intézetben sem volt másképpen. Mutáns, korcs, és ehhez hasonló fájó, s bántó szavaikat, csak úgy köpték rám. Szárnyaimat rejtettem, ahogy csak tudtam, de ahányszor lekötöztem őket, hátam szörnyen fájni kezdtek. Egyik este, mikor már senki sem láthatott, kimentem az intézet kertjébe és kitártam őket. Fantasztikus érzés volt, végre szabadon hagyni szárnyaim, had simogassa a szél hatalmas tollaim. Egy ideig élveztem, mikor valaki megszólított. Riadtan húztam össze szárnyaim, és magam is. Az illető, azt mondta, nem kell, féljek tőle, majd ő segít nekem, majd eltűnt. Másnap, ugyanez a férfi eljött, és örökbefogadott. Nem akartam elhinni, hogy végre kellek valakinek, még így mutánsként is. Mosolyogva, és vidáman távoztam. Otthonán viszont ledöbbentem. Nem ház volt, otthon vagy albérlet, sőt. Egy csatorna volt mindössze, ahol megannyi mutáns élt, a férfi vezetése alatt. Szerettem, egészen addig apámnak gondoltam még meg nem tudtam, hogy miket művel, és még rá nem jöttem, hogy fogoly vagyok. Fogoly, egy mutánsokkal teli helyen, ahol gyilkolnom kell azokat, akik nem hajtanak fejet a vezér akaratának. Gyűlöltem. Eltelt 4 keserves év, és nem változott semmi sem, kivéve azt, hogy megjelöltek. Egy jel éktelenkedik bal csuklómon, egy tetoválás, mely sosem feledteti el velem, ki vagyok, és milyen poklon mentem keresztül. Aztán az egyik mutáns, aki megérezte a többiek erejét, azt mondta, hogy nekem valahol, van egy rejtett képességem is. A vezér addig kínoztatott, gyötörtetett, míg ki nem hozta belőlem, másik képességem, mi mint kiderült az asztrális manipuláció. Ez azt jelenti, hogy az asztrális síkon vagyok képes, dolgozni. Van, mikor egy másik testet is képes vagyok megszállni, de ez nagyon ritkán fordul elő velem, mert nagyon sok energiát igényel. Inkább vetítek ki valamit, amiről más nem tudja, hogy hamis. De térjünk csak vissza. Miután már annyi erőm sem maradt, hogy felálljak, egy szobába rakott. Pár nappal később ébredtem csak fel. Senki sem volt a csatornában, kivéve pár „őrt” aki arra vigyázott, hogy a fiatalabb társaim és én, nem szökjünk meg. Volt egy lány. Egy gyönyörű fiatal lány. Alig egy évvel volt fiatalabb nálam. Őt is gyilkolásra késztették, ahogy egy nagyon jó barátnőjét is, akivel, folyton együtt voltak. Láttam rajtuk, hogy ők is parázsló gyűlölettel tekintenek vezetőnk felé. Emíliát nem féltettem. Amandát viszont igen. Tanítani kezdtem, hogy használja ki csodálatos képességét. Egyik tanítás alkalmával rajtakaptak, és megkínoztak, de nem akárhogy. Majdnem szárnya vesztett lettem, de akkor ez volt a legkisebb problémám. Szó szerint a halálomon voltam. Amandának hála ma is élek. Hű maradt hozzám, és gondozott, míg fel nem épültem. Nem telt el sok idő, máris beleszerettem ebbe a csodálatos lányba. De persze, hogy nem mehetett simán minden. Ismét lebuktunk. Most rajta statuáltak példát. Emíliával, egymás kezeit szorítva hallgattuk, hogy kínozzák, társunkat. A kínzás után Amanda megszökött. Ketten maradtunk. Nem sokkal Amanda szökése után Emília is elment. Egyedül maradtam. 17 voltam már. Erőmet saját magam tapasztaltam ki, hisz más nem segített kezelésében. Annyira már ment, hogy becsapjam, azt a pár mutánst, aki vigyázott rám, így én is eljöttem. Évek teltek el, mire újra ráleltem egykori szerelmemre, Amandára. A vágy nem csillapodott köztünk. Véghezvittünk egy küldetést, majd úgy döntöttem, csatlakozom kedvesem, munkásságához, és tanár leszek az iskolájában. Örömmel vettem, mikor Emília is megtalálta helyét közöttünk, így újra együtt vagyunk hárman, mint régen. Még pár tanár segítségével, vezetjük az iskolát, és leszámolunk azokkal, akik bántani merik diákjaink.

Belső: Szívem megkeményedett. Amandát nem eresztem karmaim közül, barátaimért életem adom. Nem kegyelmezek, azoknak akik ártanak nekem, vagy bárkinek akit gondját viselem. Bosszúm már rég alábbhagyott, de ha a Vezért megtalálom, megölöm. Általános viselkedésem nyugodt, higgadt, türelmes. Nehezen lehet felhúzni, még ha harcolok, akkor sem idegességből teszem. Sokszor veszélyesebb vagyok, nyugton. Talán a vér teszi, talán meg van írva és elkerülhetetlen…talán tényleg erről szól…De egy dolgot tudok, bárhol és bármikor vagyok, mutáns vagyok, és harcolnom kell.